Az alap 12 lépésből álló Aroma Freedom Technika folyamat már néhány éve használatban volt, amikor az Aroma Reset Technikát kifejlesztették. Ez a gyors módszer segített az embereknek elmozdulni a stresszállapotból akár 60 másodperc alatt.

Eredetileg „60 másodperces stresszoldó technika” -nak hívták, de később „Aroma Reset” -nek nevezték el, ami újraindítást jelent, hiszen az a lényege, hogy az illóolajok és a technika segítségével gondolatainkat és érzéseinket vissza tudjuk állítani a jelen pillanatba és új lehetőségeknek tudunk teret adni. Sokan úgy találják, hogy ha egész nap, szükség esetén elvégzik az Aroma Resetet, akkor képesek megmaradni az élet áramlásában, és nem tudnak megakadni. Noha ez egy nagyon gyors folyamat, ne becsüljük alá az erejét! Néhány perc alatt megváltoztathatjuk az egész napunkat, főleg amikor stresszesek, túlterheltek, frusztráltak vagy összezavarodottak vagyunk.

Az Aroma Reset „gyors és hatékony”!

Az Aroma Reset ugyanúgy az emberi tudat alapvető ismereteit használja, mint a többi Aroma Freedom technika. Valójában szinte azonos a TMRT-vel (The Memory Resolution Technika), azzal a különbséggel, hogy ahelyett, hogy emlékképpel kezdenénk, a jelenlegi helyzettel kezdjük. Amint világosan el tudod képzelni a jelenlegi helyzetet, amely aggaszt téged, már ki is tudod tölteni a puzzle többi részét – az érzést, a testérzetet és a negatív gondolatot.

Ezek mind a részei annak, amit MBEC-nek hívunk – „Mind Body Emotion Complex”, azaz Tudat Test Érzelem Komplexum.
Miután összeraktad mind a 4 elemet, a Young Living illóolajat – általában a Memory Release Blend – Memóriakioldó keveréket (tömjén, levendula, Stressz Away) – lélegezd be, és figyeld meg, mi történik. Körülbelül egy perc múlva újraértékelheted a megtörtént eseményt.


Mind Body Emotion Complex (MBEC)

Általában két dolog történhet:
1. Nyugodtabbnak, fókuszáltabbnak és békésebbnek érezheted magadat. Ha ez a helyzet, akkor folytathatod a napodat.
2. Változást észlelsz, de rájössz, hogy egy nagyobb problémába botlottál, és teljes Aroma Freedom Technika alkalmazására van szükség.
Mindkét esetben haladást értél el.

Jó visszatérni az élet áramlásához, de ugyanolyan jó az, amikor felismerjük és azonosítjuk azt a nagyobb problémát, amely megakadályoz bennünket ebben.

Cédrusfa

Cédrusfa

Stimulálja az agy limbikus területét (az érzelmek központját), stimulálja a tobozmirigyet, mely melatonint termel. Dr. Terry Friedmann klinikai tesztek során kimutatta, hogy ez az olaj alkalmas lehet az ADD és az ADHD (figyelemhiányos zavar) kezelésére, gyermekek esetében. Nyugtató, tisztító hatású.

TMRT – Emlékfeloldó Technika

TMRT – Emlékfeloldó Technika

Az Emlék Felbontó Technikát (TMRT) korábban Traumatikus emlék felszabadítási technikának nevezték, és ez nyújtott alapot a 12-lépéses Aroma Freedom Technique ™ folyamat későbbi fejlesztéséhez. Dr. Perkus évekig a TMRT-t alkalmazta magángyakorlatában, hogy segítse az...

AROMA FREEDOM

AROMA FREEDOM

Mi az Aroma Freedom Technika™? Az Aroma Freedom Technika ™ (AFT) Amerikában és más európai országokban is keresett módszerré vált, mivel a szó szoros értelemben hozzásegít minket abban, hogy oda juthassunk, ahol lenni szeretnénk, onnan ahol vagyunk. Az Aroma Freedom...

error: Védett tartalom !!