Ez az írás kicsit más lesz, mint az eddigiek, mert szeretnék veletek megosztani néhány gondolatot, érzést, elhatározást. Az utóbbi néhány hónapban nagyon sok változás történt a világban, az emberekben így természetesen bennem is. Sokat tanultam, sokat fejlődtem, sok emberrel beszéltem ezalatt az idő alatt. Azt érzem, hogy március óta az embereknek sokkal nagyobb igényük van arra, hogy saját magukkal foglalkozzanak. Sokkal több időt töltöttünk csendben, mint az előző években bármikor. Sokkal több időt voltunk egyedül vagy a családunkkal. Kevesebb a zaj, kevesebb a lehetőség elnyomni a belső gondolatokat, érzéseket.
Egyre erősebben törnek fel mindnyájunkban az elfojtott érzések, problémák, de az életfeladatok is. Átértékelődtek a dolgok. Tekinthetünk erre egy óriási kihívásként vagy sorscsapásként, de én inkább lehetőséget látok benne. Lehetőséget a fejlődésre. Lehetőséget a gyógyulásra. Azt tapasztaltam a környezetemben és azokkal, akikkel kapcsolatba kerültem, hogy óriási szükség van az iránymutatásra, a támogatásra. Az őszinte történetekre, a tapasztalatokra. Folyamatosan jönnek fel azok a traumák, amikkel dolgoznunk kell: olyan sebességgel és akkora mennyiséggel, amire eddig nem volt példa. Normális ez? Nagy a baj? Hogyan induljak el? Milyen könyvet vegyek?
Terápia, coaching, kineziológia? Orvosok, pszichológusok, pszichiáterek, jósok, látók, edzők, boszorkányok? Csernus? Feldmár? Osho? Videók? Blogok? Podcastok?
Nem szeretném nektek megmondani, hogy mit csináljatok! Nincs tökéletes recept; mindenki érezni fogja belül, ha megtalálta azt az utat, amin el kell induljon.
Viszont elhatároztam, hogy szeretnék többet segíteni, több embert elérni!
A következő időszakban rendszeresen írni fogok: mesélek magamról, arról, hogy honnan indultam, ki vagyok, miken mentem keresztül. írok arról is, hogy milyen életekkel, történetekkel találkoztam. Hogy miként oldom meg a mindennapok kihívásait és hogyan segítek másokon. Szeretném arra használni ezt a platformot, hogy értéket tudjak adni, hogy tudjunk kapcsolódni, beszélgetni, kommunikálni.
Ha már csak egy embernek segít az, amit megosztok veletek, az máris egy emberrel több, mintha nem tenném meg!
Izgatott vagyok, számomra ez egy kihívás, de a cél lebeg a szemem előtt: értéket teremteni. Rendszeresen jelentkezek mostantól, igyekszem olyan dolgokat is adni nektek, amiket a mindennapi életben könnyen tudtok alkalmazni, beépíteni, de hozok mélyebb témákat is, amik hosszú utazásra indíthatnak el önmagatokban!
Az írás terápia, a segítség terápia, a beszélgetés terápia.
Kapcsolódjatok, osszátok meg a gondolataitokat.
Nem vagytok egyedül.
Sosem tudhatjuk, hogy kinek van éppen a legnagyobb szüksége arra, hogy a sorainkat olvassa!
Legközelebb jövök a következő írással, ami az én utamról fog szólni.