Ahogy mondani szokás, ha valaki évek alatt szedte fel magára a plusz kilókat, akkor ne várja, hogy 2 hónap alatt az egésztől megszabadul. Lehetséges, hogy  hosszú éveken át egyre mélyebbre kerültek az emlékek, traumák, a kiváltó tényezők, amik egy komplex állapothoz vezettek. Ilyenkor ahhoz is idő kell, hogy egyáltalán  észrevegyük testünk jelzéseit, és tudatosítsuk magunkban, hogy ezzel foglalkozni kell. Türelem. Szeretet. Tudatosság. Komolyabb szorongásos tünetek esetén természetesen érdemes felkeresni egy szakembert, segítséggel sokkal könnyebb elindulni a gyógyulás útján.

Azonban nagyon sokan vannak, akik küzdenek a szorongással, stresszel és egyéb tényezőkkel, melyek lassan és folyamatosan hatnak az életükre, mégsem produkálnak olyan tüneteket, ami miatt felkeresnének egy szakembert.

Testünk jelzéseit mi is észrevehetjük

Úgy gondolom amellett, hogy segítséget kérünk az is fontos, hogy megtanuljunk egyedül is dolgozni magunkon, ugyanis ez egy folyamatos munka.

Van, amikor már olyan testet öltenek az állapotok, hogy orvosi segítség nélkül nem lehet elindulni, viszont mindenki eljut arra a pontra, amikor már magán is sokat tud segíteni és fontos is, hogy megtanulja.

A testi tünetek, betegségek a szervezet jelzései. A testünk jelez, hogy valami nem működik jól, hogy valamiből sok neki. Viszont a szervezet már csak akkor jelez, amikor már olyan mélyre hatolt az állapot, hogy a testben is megmutatkozik. Érdemes nem megvárni ezeket a jelzéseket és folyamatosan figyelni magunkat, az érzéseinket.

Felismerni, kimondani és elfogadni a múltbéli történéseket, dolgozni rajtuk és elengedni őket, hiszen onnan fakad minden.

Ezzel tehetünk a legtöbbet magunkért és ezen folyamatosan dolgozhatunk, saját magunk miatt. Ezekben szeretnék neked segíteni a lehető legtöbb féle módon, gyakorlati eszközökkel. Most, hogy néhány foglamat és területet feltártam neked, meg szeretném mutatni, hogy én hogyan küzdök meg ezekkel a dolgokkal, hogyan próbálom magamat egyre jobban megismerni és mik azok a dolgok, amik az utóbbi időben a legtöbbet segítettek nekem.

Olvasd el a különböző technikákról szóló bejegyzéseimet, ahol példákkal is szolgálok, mikre is jók ezek a technikák.

TMRT – emlékfeoldó technika

Aroma Reset – stresszoldó technika

Aroma Boost – a halogatás technikája

Aroma Freedom – a blokkoldó technika

error: Védett tartalom !!