Múlnak a hetek mióta megírtam nektek az első posztot azzal kapcsolatban, hogy milyen elhatározás fogalmazódott meg bennem.
Mit is határoztam el akkor? Azt, hogy szeretném, ha az én online jelenlétemmel is itt a blogon, Facebookon és az Instagramon az egymáshoz való kapcsolódást, az érték adást, a figyelmet, a pozitív irányba való haladást erősíteném. Meséltem nektek kicsit magamról, hogy azok is, akik most kapcsolódnak hozzám, most találkoznak először velem és az oldallal kicsit jobban megismerjenek, kapjanak rólam egy képet.
Emellett pedig elkezdtem néhány témát boncolgatni: félelem, érzelmek, szorongás, stressz, immunitás és társai. Szerettem volna azokat a témákat kicsit tisztázni, kifejteni, amik a leginkább érintik a mindennapjainkat, amik erős hatást gyakorolnak ránk. Viszont a célom az, hogy pozitív energiát, megoldásokat, segítséget nyújtsak nektek. Ahhoz azonban, hogy ezt meg tudjam tenni szükséges volt feltárni a negatív érzelmekkel kapcsolatos témákat és a jövőben is szükség lesz erre.

Nehéz sokszor szembenézni a félelmeinkkel, a negatív gondolatainkkal, a rossz emlékeinkkel, azonban az első lépés az, hogy mindezt megtegyük. Úgy érzem az előző hetekben aki velem tartott, az el tudott kicsit mélyülni ezekben a témákban, el tudta kezdeni beazonosítani az őt gátoló tényezőket. Most viszont elérkezettnek érzem az időt, hogy fókuszáljunk kicsit a megoldásokra, a gyógyulásra, a fejlődésre. Szeretnék nektek mesélni az Aroma Freedom Technikáról, ami az én életemet és az egész fejlődéshez, érzelmekhez és az élethez való hozzáállásomat alapjaiban megváltoztatta. Az Aroma Freedom Technika sokaknak segít nap mint nap gazdagabban és céltudatosabban élni.
Segít, hogy:
– kapcsolódj az álmokhoz, amelyek a szívedből fakadnak,
– azonosítsd és elengedd pontosan azt, ami megakadályoz,
– illóolajokat használj a negatív hiedelmek és érzelmek átalakításához,
– felfedezd, hogyan lehet véglegesen magadévá tenni a mély változásokat,
– napi szokásoddá váljon a tudatos élet és a kreatív összpontosítás.
A következő posztokban erről fogok nektek mesélni, illetve megmutatom nekem hogyan hozott változást az életembe, hogyan segíthet ez nektek és mik az eddigi tapasztalataim.