A koronavírus járvány, amely jelenleg gyorsan terjed az egész világon, mindannyiunkra hatással van- efelől nincs kétség. Sokan a második hullámra már elvesztették a reményüket, hitüket, a félelem meg csak fokozódik. Azt azért ne feledjük, hogy a félelem egy természetes érzés – hiszen testünk és elménk így próbál megbirkózni a környezetünkben és a világban zajló eseményekkel.
Természetes dolog ha félünk. Lássuk be, ismerjük fel – de azután engedjük is el.
Vállalkozóként és vezetőként – a bizonytalanság hatására – elkerülhetetlennek tűnhet az álmunkról való lemondás.
Az, hogy ezeket érezzük, rendben van. Ne ítélkezz vagy szégyenkezz, ha úgy érzed, hogy a vállalkozásod nem lehet most a fő prioritás. De ha most nem adod fel és kitartasz a jelenlegi helyzetben, akkor ahogy véget ér ez az állapot, testileg- lelkileg és szellemileg megerősödve fogsz ebből kijönni. Az ismerőseid, barátaid, követőid, vevőid pedig azt fogják látni, hogy nem csak hogy nem adtad fel, hanem fejlődtél is ebben a helyzetben – ami hidd el, másokat is inspirálni fog.
Mindehhez szükséged lehet egy kis motivációra – ide kellenek a pozitív megerősítések. Ezek segíthetnek megszabadítani az önkorlátozó hiedelmektől.
Ezek a hiedelmek arról szólnak, hogy nem vagy elég jó, nem vagy elég kreatív a jelenlegi helyzet megfordításához, a márkád ezért nem marad fenn; vagy, hogy nem vagy elég erős ahhoz, hogy tovább haladj. A hiedelmekkel szemben az itt leírt állítások megkérdőjelezik mindazt, amit most gondolsz magadról és a helyzetről, ezáltal megváltoztatják szemléletmódodat a jelenről, még akkor is, ha a dolgok továbbra is komornak tűnnek.
Azáltal, hogy minden nap pozitív állításokat fogalmazol meg, megerősíted ezt az új gondolkodásmódot, mely immáron nem az “áldozat vagyok” gondolkodásmód, hanem a “lépésenként ugyan, de sikerrel haladok az utamon” gondolkodásmód. Minél pozitívabb megerősítésekre helyezed a fókuszodat, annál jobb szellemi állapotban leszel a pandémia ideje alatt is.
A következőképpen használd fel ezeket a megerősítő, pozitív állításokat :
1. Vegyél három mély lélegzetet, lassan belélegezve és lassan kilélegezve, miközben elszámolsz 10-ig.
2. Állj egy tükör elé, és nézz szembe magaddal.
3. Lassan és világosan mondd ki az állításokat (vagy a pozitív megerősítések listáját).
4. Ismételd el ezeket a mondatokat 3-5 alkalommal úgy, hogy a szavak jelentésére összpontosítasz
5. Vegyél még három mély lélegzetet, ezáltal lehetővé téve a testednek, hogy befogadja a szavak pozitív érzését.
Ezt követően a nap folyamán már magabiztosabban és teljes meggyőződéssel csinálhatod a dologat, mert a hiedelmeket és akadályokat folyamatosan le fogod tudni győzni, ha nem felejted el mindazt, amit magadnak (a tükörben) elmondtál..
30 pozitív megerősítés elméd és szellemed rendezésére a bezártság idején.
1. Minden lélegzetvételemmel felszabadítom a bennem lévő szorongást, és nyugodtabbá válok.
2. A nyomasztó érzéseket lecserélem arra a hitre, hogy minden sikerülni fog.
3. Felszabadítottam a félelem minden racionális és irracionális érzését.
4. Nagyobb vagyok, mint bármilyen negatív dolog, ami velem történhet.
5. Minden helyzetet és körülményt megfelelő perspektívában tartok.
6. Az “áldozat vagyok” érzése helyett teljes felelősséget vállalok a tetteimért.
7. Átölelem mindazt, ami jó és pozitív körülöttem.
8. Eddig jöttem, és tovább fogok haladni.
9. Öröm, öröm, öröm tölti el most az életemet.
10. Felszabadítom magamat, az elmémet a rögeszmék és a kényszerek alól.
11. Megbocsátom magamnak, hogy valaha is eltúloztam problémáim súlyosságát.
12. Isteni védelem alatt állok.
13. Én felelek a légzésemért. Lassítani tudok.
14. Nem hagyom, hogy aggódó gondolataim hatalommal bírjanak felettem.
15. Az én vállalkozásom túléli ezt.
16. Képes vagyok minden olyan kihívást bátran kezelni, amellyel szembesülök.
17. Fogékony vagyok a hálás szív békéjére.
18. Bár a körülöttem lévő dolgok bizonytalanok lehetnek, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
19. Én vagyok a felelős azért, hogyan érezzem ma magam. Ma a boldogságot választom.
20. Minden nap hálás vagyok azért, hogy mennyire szeretve vagyok, és a sok emberért, aki törődik velem.
21. Bármit át tudok élni, amiben számomra az élet kibontakozhat.
22. Ez csak ideiglenes, a java még hátra van.
23. Úgy döntök, hogy hálás vagyok, tekintet nélkül a körülményeimre.
24. Nyugodt vagyok és én irányítom az érzelmeimet.
25. Belső öröm sugárzik egész lényemből.
26. Nem számít, hogy mi történik ma, örömet és pozitívumot találok benne.
27. Tiszta fejjel tudok gondolkodni és a problémákat megoldani. Koncentrált vagyok és fegyelmezett.
28. Hálás vagyok a korábbi lehetőségekért és az újakért, amelyeket az élet hoz.
29. Elég kreatív, bátor és talpraesett vagyok. Mindent megteszek, hogy felkeljek a padlóról, kitartsak és legyőzzem a problémákat.
30. Nem félek segítséget kérni.
Amikor teljes mértékben elkötelezi magát az ezekben való hite mellett, akkor ez segít leküzdeni a koronavírus által okozott stresszt, és lehetővé válik, hogy az ember túljusson ezen az érzelmi a viharon.