Ma van az újévi fogadalmak megszegésének – illetve feladásának – napja. A Strava fitness applikáció egy érdekes kutatást adott közre: azt állítják, hogy az emberek igen magas százaléka ezen a napon (január 19-én) adja fel az önmagának tett ígéretét – ez az információ természetesen a sportolásra van kihegyezve, mint a leggyakoribb újévi fogadalmak egyike.
Nagyobb elköteleződés, nagyobb esély a sikerre
A Strava érdekes megállapítást tett, mely szerint ha a fogadalmunk a heti két mozgás helyett a célkitűzést heti háromra emeljük, akkor sokkal nagyobb az esély, hogy nem adjuk fel 3 hét után a rendszeres edzést.
Jonathan Alpert pszichoterapeuta szerint általában három oka van annak, hogy sok ember újévi fogadalma kudarccal végződik. Az egyik legjellemzőbb ok az, hogy nem elég specifikusak a magunknak tett ígéretek – mondta a Business Beidernek a „Légy félelem nélküli: Változtasd meg az életed 28 nap alatt” szerzője.
“Könnyebb lemorzsolódni vagy kilépni a fogadalomból, ha homályos célokat vagy állásfoglalásokat határoz meg az ember” – mondta Alpert. Azonban ha valóban részletes és konkrét az általunk meghatározott dolog, akkor nehezebb feladni és eltérni tőle.
A pszichoterapeuta szerint a „több testmozgás” vagy a „fogyás” elhatározása egyszerűen a kudarcra van ítélve, mivel hiányoznak az előrelépés és fejlődés módja így valószínűleg nem fogja Önt sem motiválni egy egész éven át.
Szerinte egy másik fő akadály, amellyel az emberek szembesülnek, az az, hogy olyan újévi fogadalmakat hoznak, amelyek nem tükrözik azt, amit valójában szeretnének, így a legnagyobb trend még mindig a fogyókúrával és a testmozgással kapcsolatos fogadalmak.
“Célokat kell kitűzni az egyén számára” – nyilatkozta Aplert. “Nagyon gyakran láthatjuk azt, hogy az embereket a barátaik vagy a családjuk befolyásolja, illetva az, amit a társadalomban látnak. Fontosnak tartom, hogy ezek helyett az emberek olyan célokat tűzzenek ki maguk elé, amelyek egyedülállóak.”
2020-ban a Scrantoni Egyetem által készített tanulmányban az emberek mindössze 8 százaléka érte el újévi céljait, míg mintegy 80 százaléka nem tartotta be újévi fogadalmát. Ha arról van szó, hogy mi dominál, a The Personality and Social Psychology Bulletin tudományos folyóirat szerint az egészséggel kapcsolatos újévi fogadalmak még mindig 55 %-ban fordulnak elő az embereknél; például több sportolás, egészségesebb étkezés és a pénzügyi adósságok felszámolása.
De azért nem olyan tragikus a helyzet
Dr. Carly Moores, a Flinders Egyetem docense és táplálkozási szakorvos azt állítja, van megoldás arra, hogy ne adjuk fel már az első hónapban a változtatási szándékunkat. Ha a célunk a fogyás vagy az életmódbeli szokások megváltoztatása, akkor fontos, hogy fokozatosan kezdjük el a változtatást és ne egyszerre akarjunk mindent!
Azáltal, hogy „apró változtatásokkal” kezdünk, azokra már tudjuk alapként használni és építkezni, így egyre több új változtatást tudunk behozni az életünkbe.
“Próbáljon kitűzni magának célokat, gondolkodjon ezeken az elért eredményekről. Ismerje el, hogy a változások nehézek lehetnek, és az eredmények nem fognak egyik napról a másikra megtörténni … vagy akár az új év első két hetében.”